Őexcellenciája a követség
ablakán át látja a lámpavasakon himbálózó államvédelmiseket:
tegnap még rejtette őket a sötétség –
ma rájuk hull a fény.
Felajzott tömeg kiáltja boldogan: Győzelem!
Dicső fiainkkal kik tették ezt?
Hívni a Központot! Kapukra reteszt!
A magyaroknak mennyi szabadság kell még? Csőcselék!
A fénylő akasztófáktól kúszni kezd Valami Láthatatlan,
betekeredik Jurij vasszívébe és így sziszeg:
– Add nekem ezt a népet – vére, mint tűzijáték, spriccel majd szét!
Folyóiba öntöm reményét, mely távolba vész,
nő a csend szemében, álma szürke lesz,
mint Vlagyimir Iljics arca a Mauzóleumban…
Jurij Andropov és Nagy Imre 1956-ban
Növekedjen a bosszú vágya ...