Haikut író mesterséges intelligenciát fejlesztenek
Haikuk - japán háromsoros versek - írására képes mesterségesintelligencia-szoftveren dolgoznak japán kutatók, remélve, hogy projektjük révén a technológia idővel egyre jobban meg fogja érteni az emberi érzelmeket.
A szakembereknek még sok kihívással kell szembenézniük, ugyanis a szoftver által generált haikuk mindössze 5 százalékának van értelme. A mesterséges intelligencia szókincse továbbá archaikus, mert főleg olyan régi haikukat tanulmányoz, amelyeknek szerzői jogai már lejártak.
Mivel a matematikával ellentétben a költészetben nincsen abszolút jó vagy rossz, a szoftver számára nehézséget jelent, hogy megítélje saját írásainak minőségét. Kavamura szerint azonban a mesterséges intelligencia által írt költemények egy részét elismeréssel fogadták a szakértők, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a szoftver idővel képes lesz a hatékony önkiértékelésre.
A professzor reményei szerint a projekt révén a mesterséges intelligencia idővel egyre jobban megértheti az emberi érzelmeket.
Forrás: hirado.hu