A Paksy család

"...míg eddig csak az Allah-kiáltások s gúnyos megjegyzések hangzottak a török táborból, most minden oldalon magyar szó hangzott:

- Adjátok meg magatokat! Csúfos végetek lesz, ha nem engedtek!

Másik hang:

- Azt gondoljátok, mindig visszaverhetitek az ostromot? Ez csak próba volt! A csecsemőnek se kegyelmezünk!
Ismét másik:

- Hagyjátok ott Dobót! Dobó bolond! Ha meg akar halni, haljon meg maga! Aki kijön a várkapun, semmi bántódása nem lesz! Elviheti magával pénzét, fegyverét!

- Aki ki akar jönni, csak fehér kendőt tűzzön a dárdájára! - ordította fel az árokból egy hegyes sisakú szpáhi.

- Ezer aranyat kap, aki bennünket beereszt! - kiáltotta egy strucctollas janicsáraga.

Erre valami hárman rálőttek, de ő idejében lebukott.

- Dobó megbolondult! - hangzott ismét másik oldalról a kiáltás. - Ti ne legyetek bolondok! Az első, aki kijön a várból, száz aranyat kap, az utána való húsz kijövő tíz-tíz aranyat, s békén elmehettek!

A magyarul tudó öreg katonák kiáltoztak így az ellenséges táborból. De kiáltoztak tótul is, németül is, spanyolul, olaszul is.

A várbeliek pedig nem feleltek nekik se magyarul, se tótul, se németül, se spanyolul, se pedig olaszul.

A kiáltozás mindinkább megújult. Az ígéret egyre biztatóbb, a fenyegetés egyre borzalmasabb. Végre Gergely a maga falán nekiállította a maga dobosait, trombitásait, kürtöseit, s valahányszor lenn valamelyik török kiáltozásba kezdett, megperdült a dob, és gúnyosan rikoltozott a kürt vagy leharsogta a trombita.

A vár népe ezen földerült. A többi oldalon is kiállították a dobosokat, kürtösöket, a három várbeli sípos is megtalálta a maga dolgát. A vitézek közül meg akinek vaspajzsa volt, azt csattogtatta. Pokoli lárma fojtott el minden további bekiáltást.

Paksy Jób lovas hadnagy engedelmet kért Dobótól, hogy hadd üssön ki a kiáltozókra.

Herkulesi erejű, szép szálas legény volt az a hadnagy. A bajusza, mikor reggelenkint kihúzta, a két füléig ért. Az ostromban pallossal dolgozott. Egyetlen vágással kettéhasított egy sisakos török fejet, úgy, hogy az erős sisak is kétfelé esett.

Csak száz embert kért.

- Ne okoskodj, Jób öcsém - felelte Dobó -, hátha valami baj ér!

De Paksy Jób égett a haragtól. Lefelé licitált, mint Ábrahám a szodomai úton.

- Csak ötvenet. Csak húszat!

Utoljára már csak tíz embert kért, hogy egyet fordulhasson.

Dobó talán azt sem engedte volna meg, hanem akkor már csoportosan sorakozott Paksy mellé a sok viszkető markú katona. Kipirosodott arccal kiáltozták:

- Nagyságos kapitány úr!...

Dobó attól tartott, hogy ha még tovább is ellenkezik, nem az ő okos óvatosságának tulajdonítják, hanem annak, hogy kevesli már a várbeli erőt. Hát vállat rántott.

- Ha éppen az a kedvetek, hogy beveressétek a fejeteket, csak menjetek.

- Hányan? - kérdezte Paksy, szinte rikoltva az örömtől.

- Kétszázan - felelte Dobó.

A patakra nyíló kapu még ép volt. Paksy kiválasztotta a maga kétszáz emberét, s kirontott.

Déltájban történt ez.

A patak tele volt végighosszat lóitató és teveitató török néppel. A kapu előtt főképp akindzsik itattak.

A kétszáz katona villámként csapott rájuk. Hullott az akindzsi, mint a répa. Paksy, ahogy elöl ment, utcát rombolt rajtuk, s páncélja, lova piroslott a jobb oldalán a vértől.

A többi is követte a példát, s az akindzsihad az ijedelem kiáltozásával, egymást törve fordított nekik hátat, míg kétfelől a janicsárok ezrével rohantak reájuk.

Dobó visszavonulójelet fúvatott.

De azok lenn nem hallották. A verekedésbe beledühödve ölték, vágták a janicsárokat.

Paksynak a lova egyszer csak megriad egy tevétől, s oldalt ugrik. Paksy éppen abban a pillanatban mért egy drótinges szpáhira egy iszonyú vágást. Lelódult az oldalt ugró lóról. A lovát szügyön döfték. A ló végighemperedett Paksyn. S ott maradt mellette.

A többi legény ezt látva odacsoportozik Paksy köré, s vagdalkozik, hogy a hadnagynak ideje legyen fölkelni.
Paksy azonban nem kel föl. Kificamodott a lába. Ültében is bőszülten forgatja a kardot. Szúr-vág maga körül. A sisak leesett a fejéről.

Egy janicsár a fejére vág.

A várfalakon erősen harsognak a trombiták: vissza! vissza! A legénység megfordul, s áttörtet a török sokaságon. Csak tíz legény marad ottan Paksy körül. Azokat egyszer csak dárdaerdő környékezi.

- Adjátok meg magatokat! - kiáltozzák nekik a törökök.

A tíz legény egyik a másik után bocsátja le a kardját.

- Gyávák! - kiáltozzák haraggal a várból.

Mekcseyt alig lehetett visszatartani, hogy ki ne rontson.

Egy óra múlva magas, tányér alakú emelvényt ácsoltak a Királyszéken.

A török hóhér ott a dombon, a várbeliek szeme láttára, azon az emelvényen törte vaskerékkel össze a sebesült egri vitézeket, Paksy híján valamennyit.