George Gershwin vidám, jazzes, szimfonikus költeménye, az "Egy amerikai Párizsban" tartalmaz egy francia taxi-kürt effektet, amelyet lehet, hogy évtizedek óta rosszul adnak elő.

Az effekt olyan hangszereket alkalmaz, amelyek a darab 1928-as megírásakor még nem tartoztak a szabványos hangszereléshez. E francia taxi-kürtök több helyen is megszólalnak, ahogy a zene felidézi: milyen lehet az utca hangzásképe egy jenki turista fülével, aki először fedezi fel a Fény Városát.

A kérdés azonban, hogy milyen hangokat is játsszanak a taxi-kürtök. Muzikológiai bombaként robbanhat az, ami George és Ira Gershwin műveinek a Michigan Egyetemen készülő kritikai kiadásában áll majd. Eszerint ugyanis a nem szabványos kürthangok, amelyek a klasszikus 1951-es filmzenében hallhatók Gene Kelly-vel, majd a világ legfontosabb koncerttermeiben és hetente nyolcszor a Broadway-en Christopher Wheeldon nagyra értékelt színpadi adaptációjában, nem azonosak azokkal, amelyeket Gershwin oda szánt.

A felfedezés bizonyára megosztja majd a zenészeket. A darabhoz hangolt taxikürt-készleteket kínáló hangszergyártók, eladók és kölcsönzők pedig fontolóra vehetik, hogy esetleg egy más hangolású, új készletbe kellene befektetniük. A változás finom, de határozott eltérést eredményezne a klasszikus partitúrában: ez olyan művek nyomdokában jár, amelyek szintén úgynevezett „talált" hangszereket alkalmaztak. Így például Satie 1917-es balettje, a „Parade", melyben írógép és puskalövés hangja hallható; vagy Frederick Converse 1927-es "Flivver Ten Million" -ja, amely óda a Ford autóhoz, s amelyben autóduda szerepel.

„Az az érzésem, hogy az ütősök kissé zavarban lesznek ettől" — mondja Mark Clague, a kritikai kiadás főszerkesztője. A bizonytalanság abból adódik, ahogy a taxiskürt-szólamok Gershwin eredeti, kézzel írt partitúrájában jelölve vannak. Gershwin kifejezésével élve, elsősorban ritmust kapunk. A kotta azt mutatja, hogy a kürtök hangsúlyos, nyolc hangból álló motívumokat játszanak. De a hangmagasság kérdésében a dolgok kevésbé világosak. Gershwin partitúrája a négy taxikürtöt egy bekarikázott "A"-val, egy bekarikázott "B"-vel, egy bekarikázott "C"-vel és egy bekarikázott "D"-vel jelöli. Ezeket a bekarikázott betűket úgy értelmezték, mintha azok azt mutatnák, melyik kürt mely hangon játsszon: a skála A, B, C és D hangjain, legalábbis 1945-től, amikor e hangmagasságokat Arturo Toscanini használta az NBC Szimfonikus Zenekarral készült felvételen.

De az új kritikai kiadás szerint Gershwin bekarikázott betűi csupán azt határozzák meg, mely kürtök játsszanak, és nem azt, hogy milyen hangon. Clague úr, a Michigan Egyetem muzikológia professzora elmondja: Gershwin 1928-as párizsi utazásán hosszasan válogatva vett taxikürtöket. A barátok és kollégák visszaemlékezése szerint kifejezetten kényes volt arra, milyen hangot játszanak. Clague úr emlékeztetett az 1929-ben készült "Egy amerikai Párizsban" Victor-felvételére is, amely Gershwin felügyelete alatt és feltételezhetően az ő kürtjeivel készült. A taxikürtök a hangfelvételen hangulatosabban, disszonánsabban szólnak: Asz, B, sokkal magasabb D és alacsonyabb A.

Gershwin eredeti eszközei, úgy tűnik, elvesztek. A 81 éves Michael Strunsky, Ira Gershwin unokaöccse és vagyonának kezelője elmondta: apja, William English Strunsky játszott a taxikürtökön, amikor George Gershwin, Európából visszatérve, 1928-ban először adta elő a darabot – ekkor még csak a családnak. „Egyszer próbáltam megkeresni azokat a taxikürtöket – mondta Strunsky. – De azok a költözködések során eltűntek.”

George Gershwin a taxikürtökkel,1929-es felvétel

Trey Wyatt, a San Francisco-i szimfonikusok ütőse, aki úgy 40 vagy 50 alkalommal játszhatta a kürtszólamot, és aki több készletet is bérel cégén, a California Percussion Rental társaságon keresztül, elmondta: felkeltette az érdeklődését az új felfedezés. „Ha ez az új hangolás elterjed, akkor lehet, hogy vásárolnom kell még öt készletet" - mondta.

Rob Fisher, az "Egy amerikai Párizsban" új Broadway-i színpadra állításának rendezője és felügyelője egyetértett abban, hogy az A, B, C és D címkék nevek és nem hangok, de a műsor végül a standard kürtöket használta. Ő ugyanis nem hiszi, hogy a Victor-felvételen használt hangmagasságokat szentírásnak kellene venni. – „Óvakodnék attól, hogy megmondjam, mire gondolhatott ő. Éppen az a négy kürt volt, amelyek a legboldogabbá tették aznap, amikor válogatta őket? Én úgy érzem, hogy ha pontos hangmagasságokat akart volna a kürtjei számára, azt jelezte volna. Általában pontosan leírta, mik a szándékai.”

Clague szerint az 1929-es Gershwin által felügyelt és az 1945-ös Toscanini-féle felvétel között nagy változás történt a taxis kürtök megszólaltatása terén. Zenei elemzéséből az derül ki, hogy az 1929-es Victor-felvételen használt hangmagasságok jobban működnek: „George a taxikürtöket illetően harmonikusan és melodikusan gondolkodott". „Ez nem csak egy hanghatás."

De hozzátette: a kétértelműséget egyszerűen is el lehetett volna kerülni. „Azt hiszem, George minden bajt megelőzött volna, ha ’A’, ’B’, ’C’ és ’D’ helyett ’1’, ’2’, ’3’ és ’4’-et ír.”

Ford., szerk.: Jakabffy Éva