A Nagy Detektív írószobájában ült. Hosszú, zöld köpeny volt rajta, a köpenyen, gombostűvel odaerősítve, fél tucat titkos urat.

Három-négy pár álszakáll függött mögötte, a szakálltartóra aggatva.

Kék pápaszem, autótülök és néhány messzelátó, karnyújtásnyira, hogy mindig kéznél legyenek.

Fél perc alatt át tudott öltözni ilyenformán.

Oldalt egy széken három deci kokain, egy tőr, két liter kloroform.

Vonásai tökéletesen leplezték gondolatait.

Titkosírások hevertek előtte az asztalon. A Nagy Detektív egymás után tépte fel a borítékokat, megfejtette őket, és a titkosírások számára fenntartott papírkosárba hajigálta, percenként többször.

Kopogtak.

A Nagy Detektív pillanat alatt balerinának öltözött át, fekete álszakállt ragasztott, aztán kiszólt:

- Szabad!

A titkár lépet be.

- Ha! - kiáltott a detektív. - Ön az!

Gyorsan ledobta az álruhát.

- Főnök úr - szólt a fiatalember izgatottan -, rejtély történt.

- Ha! - bólintott a Nagy Detektív, felragyogó szemmel. - De remélem, olyan, mellyel szemben tehetetlenül áll a kontinens egyesített rendőrsége?

- Parancsára, teljességgel tehetetlenek. Több rendőrfőnök öngyilkosságot követett el.

- Úgy. S vajon a rejtélyes bűntény páratlan-e a maga nemében, miszerint hasonló eset nem fordult elő a londoni rendőrség évkönyveiben?

- Parancsára, igenis.

- S felteszem, hogy olyan személyiségek vannak érdekelve, akiknek nevét csak gondos szájöblögetés után meri ajkára venni az üggyel kapcsolatban?

- Úgy van.

- Úgy veszem ki szavaiból, hogy a legmagasabb diplomácia képviselői szerint beláthatatlan következményei lehetnek a dolognak, elannyira, hogyha nem találjuk meg a rejtély kulcsát, percek kérdése csak, hogy Anglia kénytelen hadat üzenni Európa kapcsolt államainak.

A hű titkár bólintott.

- S végre - folytatta a Nagy Detektív -, felteszem, hogy fényes nappal követték el a rejtélyt, például az Angol Bank bejárata előtt vagy a Főrendiház ruhatárában, a rendőrség szeme láttára?

- Minden rendben van, főnök úr. A rejtély betartotta az összes feltételeket.

- Jó! Vegye fel ezt az álruhát, kapja magára ezt a barna álszakállt, és beszéljen.

A titkár gyorsan beleugrott egy előkészített püspöki reverendába, majd előredőlve súgta a Nagy Detektív fülébe:

- Württemberg hercegét elrabolták.

A Nagy Detektív úgy ugrott fel karszékéből, mintha alulról megrúgták volna.

Elrabolt herceg! Egy Bourbon! Európa egyik legrégibb családja! Ez valóban neki való rejtély volt, az ő analitikus módszere számára kiagyalva.

Villámgyorsan működni kezdett.

- Megálljunk csak! - kiáltott. - Honnan tudja ön ezt?

Tehát íme! a herceget ellopták, ugyanakkor, mikor a kiállítás a legnagyobb politikai események központjába helyezte személyét.

A Nagy Detektívnél gondolkodni és cselekedni éppúgy egy pillanat műve volt, mint cselekedni és gondolkodni. Olyan gyakorlata volt abban, hogy úgyszólván egyszerre csinálta mind a kettőt.

- Azonnal sürgönyözzön Párizsba: kérjük a herceg személyleírását.

A hű titkár néhány szem purgót vett be, meghajtotta magát és eltűnt.

Ugyanakkor gyenge kaparászás volt hallható az ajtó felől.

Látogató érkezett. Óvatosan, négykézláb lépett a szobába. Fejére és vállaira szenescsöbröt borított, hogy a figyelmet magáról elterelje.

A szoba közepére mászott.

Azután felállt.

Szent Isten!

Anglia miniszterelnöke állt a Nagy Detektív előtt.

- Ön az! - ennyit mondott az N. D.

- Én - vallotta be pirulva a miniszterelnök, nyakkendője csücskét harapdálva zavarában.

- A württembergi herceg ügyében?

A kancellár rámeredt.

- Honnan tudja?

A Nagy Detektív rejtelmesen mosolygott negyedik számú álszakállába.

- Nos, hát igen - kezdte a kancellár. - Nem tűrök semmiféle titkolódzást. Érdekelve vagyok, súlyosan érdekelve. Kutassa fel az ellopott herceget, küldje Párizsba, s én megtetézem a kitűzött jutalmat ötszáz fonttal, tekintve a jótékony célt. De jól vigyázzon - tette hozzá, miközben elhagyta a helyiséget, rendbe hozta álruházatát -, a tettesek meg ne próbálják nyírni a farkát!

Úgy tehát! Megnyírni a farkát! A Nagy Detektív agyában forrni kezdtek a gondolatok. Tehát összeesküvésről van szó.

Újabb kaparászás az ajtón.

Újabb látogató érkezett. Ki se kellett nyitni az ajtót, a kulcslyukon mászott be, kígyózva hosszú, vörös burkolatában. Cikkcakk vonalban végigmászott a falon, a szőnyegen, az íróasztal előtt felegyenesedett.

Szent Isten!

A canterburyi érsek!

- Kérem szentségedet, üljön le! - mondta udvariasan a Nagy Detektív. - Üljön le, vagy feküdjön le, ahogy jólesik, csak ne fárassza magát ezzel az állással.

Az érsek gyorsan kibújt a krokodilbőrből, a szakálltartóra dobta, s fáradtan sóhajtott fel.

- A württembergi herceg ügyében van szerencsém, ha nem csalódom?

Az érsek ámulva tekergett. Varázslat volt ez?

- Igen - vallotta be végre. - Nagy dolgok forognak kockán. Csak azért jöttem, hogy megmondjam: a nővérem okvetlenül beszélni akar önnel. Idejön, még ma. Minden ezen múlik, egész vagyona. Vissza kell küldenie Párizsba a herceget, különben mindannyian tönkremegyünk.

A hercegérsek gyorsan felhúzta a krokodilbőrt, lefeküdt a földre, és tekeregve kimászott az ablakon, közben dorombolva és nyávogva, mert a krokodil mégis feltűnő volt.

A nagy Detektív részvéttel nézett utána. - Tehát Dashleigh hercegnőről van szó! - mormogta a fülén keresztül. Bármennyire jártas volt arisztokrata körökben, ezúttal úgy érezte, szokatlanul bonyolult ármányok hálózatába került.

Az ajtót erősen verték kívülről. Gróf Dashleigh hercegnő lépett be. Bundájába burkolódzva, feje búbjától talpa hegyéig.

Anglia legszebb asszonya volt a herceg-grófnő. Ellentmondást nem tűrő léptekkel sietett a szoba közepére. Megragadott egy széket, háromszor megforgatta a levegőben, letette és ráült. Mindig ilyen gőgös volt!

Közben másik kezével lekapta gyémánttiaráját, s a gyémánttiara-tartóra hajította könnyedén, míg a gyöngynyaklánc-tartón gyöngy nyakláncát helyezte el.

- A württembergi herceg, ha nem csalódom... - kezdte a Nagy Detektív.

- Igen, undok kis dög! - sziszegte a bárgrófnő, utálattal köpve gyémánt köpőcsészéjébe, amit egyik kezében tartott.

Tehát így! Újabb bonyodalom. Anélkül hogy szerelmét bővebben megindokolná, a hercegnő undok kis dögnek nevezte a Bourbon-sarjadékot!

- Úgy látom, hercegnő, ön érdekelve van.

- Érdekelve! - sziszegte a grófnő. - Ez nem kifejezés! Hiszen én szoptattam a nyavalyást!

- Kicsodát? - hüledezett a Nagy Detektív, igyekezvén uralkodni arcvonásain.

- Őt, azt a dögöt - sziszegte az őrhercegné -, tízezer fontot tettem rá, jól néznék ki, ha nem érkeznék meg idejében Párizsba. Figyeljen ide. Ha a herceget lefülelik, vagy lenyírják a farkát, vagy a hasa alatt eltűntetik a foltot, akkor inkább dögöljön meg!

A Nagy Detektívnek a falhoz kellett támaszkodnia, hogy el ne vágódjék. Így vagyunk tehát! A szép nő hidegvérrel küldené halálba a herceget, ő, aki szintén királyi sarj, hisz egész vagyonát egy royalista összeesküvésnek köszönheti - s akinek csalhatatlan politikai ösztöne mégis megsúgta, hogy az öröklött születési jegyek eltüntetése a herceg testéről kockáztatja számára a francia nép rokonszenvét!

A hercegnő felcsatolta a diadémot.

Eltávozott.

A titkár lépett be.

- Három sürgönyöm van Párizsból! - kezdte -, mondhatom, rendkívüli tartalommal.

Először az egyiket nyújtotta át.

Így hangzott:

"Princnek hosszú, szőrös a pofája, füle lekonyult, teste hosszú, hátsó lábai rövidek."

A Nagy Detektív meghökkent.

Elolvasta a következő sürgönyt:

"Princ könnyen felismerhető sajátságos vonításáról."

S végre a harmadikat:

"Princ háta közepén fehér szőrpamacs látható."

A két ember egymásra nézett. A rejtély csakugyan tébolyító volt - szinte megoldhatatlannak látszott.

A Nagy Detektív tért először magához.

- Kérem az ötödik számú báli belépőmet - mondta ridegen. - Ezeket a nyomokat követni kell. - Egy pillanat alatt szételemezte s megint összeragasztotta az eshetőségek szálait.

- Nyilván fiatal emberről van szó - dörmögte maga elé -, elzüllött, tönkrement emberről, s ezek a jelek elégségesek ahhoz, hogy megleljem őt.

Felállt.

Hosszú, fekete köpenybe burkolózott, amihez ősz pofaszakáll és vörös szemüveg járt.

Ebben a tökéletes álruhában elhagyta az irodát.

Megkezdte a nyomozás nagy művét.

Négy nap alatt felkutatta London minden zugát.

Megjelent minden estélyen, bement minden kávéházba. Mindenütt egy stampedli rumot rendelt. Néhol matróznak mutatta magát, néhol katonának. Ha kellett, lelkésztraktusban hatolt be exkluzívabb helyekre, ebben a minőségében se szenteltek annyi figyelmet rá, hogy felismerjék.

A nyomozásnak nem volt eredménye.

Bárkit tartóztatott le azzal a gyanúval terhelten, hogy ő a princ, szabadon kellett bocsátani.

Volt olyan, akinek szőrös volt a pofája, de annak meg nem volt fehér csík a hátán.

Másnak volt fehér csík a hátán, de az meg nem akart ugatni.

Egyik se volt hát az ifjú Bourbon.

A Nagy Detektív folytatta a nyomozást.

Nem talált semmi figyelemre méltót.

Éccaka, titokban, meglátogatta a miniszterelnök házát. Átkutatta padlástól pincéig. Megnézte az ablakok fesztávolságát, az ajtók vastagságát. Megvizsgálta a vízcsapok tömítését. Átkopogtatta a bútorokat. Nem talált semmit.

Ugyanígy hatolt be észrevétlen a hercegprímás palotájába. Ministránsgyereknek öltözve részt vett a misén. Nem talált semmit.

Végre Dashleigh hercegnő kastélyára került a sor. Szobalánynak öltözve állott a hercegnő szolgálatába.

Ekkor történt, hogy nyomot fedezett fel, ami alkalmasnak látszott a rejtély megoldására.

A hercegnő hálószobájának falán széles, bekeretezett rézkarc lógott.

Alatta nyomtatásban a címe:

WÜRTTEMBERG - PRINC

A kép egy dakszlit ábrázolt.

Hosszú test, fityegő fülek, hosszú farok, rövid hátsó lábak - mindez nyilvánvalóan rávallott.

Mint egy villámcsapás - alig két perc kellett hozzá -, a Nagy detektív agyában világosság gyúlt. Megfejtette a titkot!

Princ tehát nem ember, hanem kutya!!!

Szobaleány-jelmeze fölé gyorsan kéményseprő-egyenruhát borítva, kisietett a házból. Autóba pattant, s néhány perc alatt otthon volt.

- Megvan! - súgta a titkárnak. - Megoldottam a rejtélyt!... Összeegyeztettem a szálakat!... A tiszta analízis megsegített!... Figyeljen csak. Hátsó lábak; fehér szőrfolt a háton; szőrös pofa; na?!... Nem emlékezteti magát valamire ez a személyleírás?

- Semmire - rázta fejét a Nagy Titkár -, az eset reménytelennek látszik.

A Nagy Detektív elnézően mosolygott.

- Pedig a dolog roppant egyszerű, kedves öregem. Württemberg Princ nem ember, hanem kutya, méghozzá dakszli, kutyaverseny-pályázó. Dashleigh hercegnő nevelte fel, az értéke huszonötezer font, és kilátásba van, hogy a tízezer fontos díjat is megnyerje a párizsi kutyakiállításon. Nos? Gondolhatja, hogy...

A Nagy Detektív szavait éles asszonyi sikoltás metszette félbe.

- Jézus Mária!

A hercegnő rontott a szobába.

Arca vad rémületet árult el.

Diadémja rendetlenül csüngött hajába.

Haja arcába.

Gyöngysorai csörögtek.

Kezeit tördelte, és nyöszörgött.

- Levágták a farkát! - lihegte. - Lenyírták a hátát!... Mit tegyek most?... Tönkre vagyok téve!...

- Asszonyom - mondta a Nagy Detektív hidegen, mint egy ércszobor. - Szedje össze magát. Talán meg tudom menteni.

- Ön?!...

- Én!...

- Hogyan?

- Hallgasson meg. Princet be kell mutatni a párizsi kutyakiállításon.

A hercegnő bólintott.

- A vagyonát tette fel rá, igaz?

A hercegnő kettőt bólintott.

- A kutyát ellopták, Londonba vitték, levágták a farkát, lenyúzták a hátát.

Elbámulva ezen az éleslátáson, a hercegnő hármat bólintott, négyet bólintott, ötöt bólintott, aztán már abba se hagyta, úgy belejött.

- És most tönkrement, nemde?

- Tönkre - lihegte két bólogatás közt a hercegnő, és a szőnyegre roskadt, miközben a gyöngyök szerte gurultak.

- Asszonyom - mondta a Nagy Detektív -, nincs minden veszve.

Kiegyenesedett, teljes magasságában. Vonásain kérlelhetetlen hajthatatlanság lenyomata tükröződött.

Anglia becsülete, Anglia legszebb asszonyának vagyona forgott kockán!

- Én megteszem! - suttogta maga elé.

- Álljon fel, asszonyom - folytatta aztán szelíden. - Ne féljen, ne tartson semmitől immár!... Én elvállalom a kutya szerepét!

Ezen az éjszakán a Nagy Detektív titkárjával együtt hajóra szállt a csatorna calais-i kikötőjében. Négykézláb ment fel a fedélzetre, hátán szürke kabáttal. Titkára rövid póráz végét tartotta a kezében, melynek örve a Nagy Detektív nyakába volt erősítve.

Élénken csaholva ugatta a hullámokat, s néha megnyalta a hű titkár kezét.

- Milyen szép kutya! - mondták az utasok.

Egész testét szőr borította, amit gondosan összeválogatva ragasztott fel a jól szabott kutyabőrre. Hátán a fehér csík tökéletes volt. Automatikusan mozgatható kutyafarka hűen követte minden gondolatát. Mély, fekete szemei okosan, hűségesen néztek fel a szemlélő arcára.

Másnap kiállították őt a nagy kutyakiállítás dakszli osztályán.

Az első nap minden rokonszenv mellette tüntetett.

- Quel beau chien! - kiáltották a franciák.

- Was für ein Hund! - kiáltották a németek.

A Nagy Detektív megnyerte az első díjat!

A hercegnő vagyona megmentve!

Sajnos, a Nagy Detektív elfelejtette befizetni a kutyaadót, minek következtében másnap elfogta a sintér, és agyonlőtte. Ezt csak mellékesen jegyezzük fel, mint olyan részletet, ami nem tartozik szorosan történetünk keretébe.