2021. már 06.

Lehetnek-e az öregedésnek evolúciós előnyei?

írta: arejtelytitka
Lehetnek-e az öregedésnek evolúciós előnyei?

Mauro Santos, a Barcelonai Autonóm Egyetem evolúcióbiológusa Szathmáry Eörs akadémikus, igazgató meghívására, az MTA Vendégkutatói program keretében tavaly az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (MTA Kiváló Kutatóhely) töltött néhány hónapot, ahol az evolúcióbiológia néhány kiemelt, megoldatlan problémájával foglalkozott, a kromoszómák kialakulásától az öregedés evolúciós hatásáig.

mauro_santos_1_0.jpgMauro Santos

A kromoszómák eredete

„Ahogy magyarországi vendéglátóm, Szathmáry Eörs akadémikus kimutatta, az evolúció egyik legfontosabb átmenete az volt, amikor a gének kromoszómákká rendeződtek. De ennek a folyamatnak a mechanizmusait még ma sem ismerjük részleteiben. Most meghatároztuk azokat a tényezőket, amelyek szükségesek ...

Tovább Szólj hozzá

2021. feb 13.

Hitelesen a hitről

írta: arejtelytitka
Hitelesen a hitről

Dušan Mitana: Jelenés, 2016. Gondolat, szlovákból fordította: Jakabffy Imre

Az első számú főhős, Dušan Jonáš ugyanis már nyitó jelenetében, a rácsos ágyában nagy formának bizonyul. Nagybátyját két agitátor körözi, azonosítására egy fényképet hoznak. Az épp első szavait kimondó Jonáš a képet habozás nélkül elkéri és lenyeli… - Jakabffy Éva recenziója Dušan Mitana   Jelenés   című könyvéről.

mitana_jelenes_cimlap.jpg

A fordító-olvasó első benyomása, ahogy meglepődik önmagán: az úgymond (és valóban) posztmodern regényt úgy falja, akár egy krimit. Vagy figyeli a sorok mögött pergő képsorokat, mint egy filmet. Olykor pedig mint performance-t.
Az első számú főhős, Dušan Jonáš ugyanis már nyitó jelenetében, a rácsos ágyában nagy formának bizonyul. Nagybátyját két agitátor körözi, ...

Tovább Szólj hozzá

2021. feb 13.

A titokzatos memória

írta: arejtelytitka
A titokzatos memória

„Hitvány egy emlékezet az olyan, amelyik csak visszafelé működik” - mondta a Királynő az Alice Tükörországban című könyvben. Thomas Suddendorf, a Queenslandi Egyetem memóriakutatója szerint ez így is van: evolúciós szempontból a memória nem is a múlt visszaidézésére való, hanem arra, hogy megjósoljuk a jövőt.
crop.jpg
Dippold Ádám, Qubit

 

"Az Østby testvérpáros egyik tagja neuropszichológus, a másik pedig szépíró, ami az eredményen is nagyon meglátszik. A könyv műfaját kifejezetten nehéz meghatározni, mert van benne minden, de emiatt is érdekes: hol riport, hol interjú, hol ismeretterjesztő szöveg, aztán előkerül Proust vagy a reneszánsz elképzelések az emlékezetről, mégsem lesz belőle katyvasz. Mire az ember elunná a ...
Tovább Szólj hozzá

rejtély

2021. jan 29.

„Dédapám, Csáth Géza novellái segítettek elfogadni önmagam” – Interjú Czér Fanni képzőművésszel

írta: arejtelytitka
„Dédapám, Csáth Géza novellái segítettek elfogadni önmagam” – Interjú Czér Fanni képzőművésszel

Készítette: Fekete Fanni

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2019. április 30-án (az író halálának 100-ik évfordulóján) nyílt Csáth Géza-kiállításán nemcsak az író levelei, rajzai láthatók, hanem dédunokája diplomamunkájának darabjai is, amelyeket az író novellái ihlettek.   Czér Fanni   képzőművész szimbolista képei misztikus világba röpítenek.

czerfanni1_12.jpgCzér Fanni, készítette: Fekete Fanni

– Milyen volt azzal a tudattal felnőni, hogy te vagy Csáth Géza dédunokája?
– A családomban nem nagyon volt téma Csáth, mondhatni, tabuként kezeltük, és csak kamasz koromban tudtam meg, ki is volt a dédapám. Sokaknak meglepő, de Csáth nekünk is kicsit idegen, hiszen nincsenek róla kedves, nosztalgikus emlékeink.

Nagymamám,   Csáth Olga   az író egyetlen lánya, ...

Tovább Szólj hozzá

2020. feb 05.

Ki számolt be elsőként magyarul az Egyesült Államokról?

írta: arejtelytitka
Ki számolt be elsőként magyarul az Egyesült Államokról?

Bölöni Farkas Sándor, a reformkor jelentős erdélyi alakja, író és utazó, 1795. január 15-én született a háromszéki Bölönben (ma Belin, Románia). 

boloni_farkas_sandor-eloszor_magyarul_az_egyesult_allamokrol.jpg

Székely kisnemesi családból származott, egyes források szerint 1795. december 14-én lett megkeresztelve, ezért sok helyen ez szerepel születési dátumaként. Középiskoláit Kolozsvárott végezte, majd az unitárius főiskolán bölcsészetet és teológiát, az evangélikus líceumban jogot tanult. Németül, franciául olaszul, spanyolul és angolul is beszélt, verseket írt és műfordítással is kísérletezett, Goethét és Schillert téve át magyarra. Bár tehetségét Kazinczy is értékelte, művei nem jelentek meg, nem is maradtak az utókorra.
Wesselényi Miklóssal lett joggyakornok a ...

Tovább Szólj hozzá

2019. feb 10.

A katarzis

írta: arejtelytitka
A katarzis

A filozófiától a neurobiológián át a művészetekig

  ˝A katarzis˝ | Kerekasztal beszélgetés és cimbalomest

"Mi a katarzis? Mit jelent a művészetekben és mit a hétköznapi életben? Mi a jelentősége az élet egyes területein ennek az összetett lelki folyamatnak? Miért fontos a megélése, és milyen kihatása van életünkre?

cziffra_fesztival.jpg

Arisztotelész az “egyénben bekövetkező emelkedett, megtisztult lelkiállapotként" definiálja a katarzist. Freund Tamás Agy-díjas neurobiológus azt vallja, hogy: “A művészi élmény, azon belül is különösen a zenei remekművek, képesek érzelmi tartalékainkat olyan mértékig mobilizálni, hogy dopamin szabadul fel a jutalmazás- és kielégültségérzet agyi központjában, miáltal más tudati szintre emelkedhetünk, megélve a katarzis testet-lelket átható ...

Tovább Szólj hozzá

memória katarzis kreativitás agykutatás agyhullámok Szentágothai János Freund Tamás Nagy-Kálózy Eszter Lackfi János Öveges József Cziffra György Arisztotelész katarzis

2018. júl 31.

A 3800 méteren lévő Matho Lámakolostor a világ egyik legelszigeteltebb helye

írta: arejtelytitka
A 3800 méteren lévő Matho Lámakolostor a világ egyik legelszigeteltebb helye

A cikk előző része itt olvasható .

Folytassuk kalandos utunkat a világ legmagasabban fekvő múzeumához és lessünk be a műhelybe, ahol több mint 1000 éves buddhista műalkotásokat keltenek életre! 

makra_peter_tibet_1.jpg

Makra Péter munkája igazi időutazás, hiszen egy olyan,   600 éves múltra visszatekintő kolostor épületegyüttesébe emelt   múzeum áramellátásának megoldásában   segédkezik, amelynek falai között   8. századi kincseket is őriznek . Az ősi tibeti buddhizmus kincsei hosszú évszázadok alatt gyűltek itt össze, és az idő semmit sem kímélő folyamában lassan elenyésznének, ha történetünk főszereplői közbe nem avatkoznának! Nagyívű,   nemzetközi összefogás keretében munkálkodó önkéntes szakemberek   és a mathoi ...

Tovább Szólj hozzá

buddhizmus buddhista Kőrösi Csoma Sándor Makra Péter tibeti művészet tibeti kolostor Matho Lámakolostor Matho Múzeum

2018. júl 30.

Egy magyar villamosmérnök a Himalájában

írta: arejtelytitka
Egy magyar villamosmérnök a Himalájában

1. rész

Nekünk, magyaroknak lassan 200 éves történetünk van a Himalájával, különösképpen Tibettel, amire méltán büszkék lehetünk. Ugyanis Kőrösi Csoma Sándor, kiváló nyelvészünk és híres világutazónk tette le a tibetisztika (tibetológia) alapköveit a 19. század első felében. Ő mutatta be Tibetet a nyugati tudományosság számára.

makra_peter.jpgMakra Péter és Őeminenciája, Ngor Ludhin Khen Chen Rinpocse, a buddhizmus Sakya ágának legfőbb lámájának fogadása és áldása után a Mangtro Thupten Shaling Chokhor, vagy más néven a Matho Lámakolostor főoltára előtt Nagytiszteletű Gyaco főláma társaságában.  – itt:  Matho Monastery, Ladakh .

2008-ban ennek a kiváló magyar tudósnak 1823-24 között szerény hajlékot adó   Zanglai Palota ...

Tovább Szólj hozzá

buddhizmus buddhista Himalája Tibet Ladakh Kőrösi Csoma Sándor Kis Tibet tibetológia Makra Péter

2018. júl 17.

„Krúdy nem az az író, akinek művéért magyar ember pénzt adhat”

írta: arejtelytitka
„Krúdy nem az az író, akinek művéért magyar ember pénzt adhat”

Nyáry Krisztián írása

krudy_gyula.jpgKrúdy Gyula

A Magyar Múzsa című lap 1920-ban elérkezettnek látta az időt, hogy a magyar irodalmat megtisztítsa a baloldali ízlésdiktatúra képviselőitől, és új konzervatív kulturális korszakot teremtsen Magyarországon. Apró lépésenként haladtak. Elsőként a világháború idején háborúellenes uszításaival provokáló, bolseviki divatíró ártalmas álirodalmi tevékenységére hívták fel a figyelmet.

magyar_muzsa_sajat.jpgMagyar Múzsa, 1920. 1. évf., 1. szám

A lapot eleve a túlértékelt baloldali és "nyugatos" írók túlzott befolyásának ellensúlyozására hozták létre, és a magasztos cél érdekében némi kormányzati pénzt is bevontak a finanszírozásába. A lap alapítója, szellemi atyja, Pekár Gyula egyidejűleg vallás- és közoktatásügyi ...

Tovább Szólj hozzá

Nyáry Krisztián Krúdy Gyula

2018. júl 04.

Orpheusz lantja

írta: arejtelytitka
Orpheusz lantja

Milyen kapcsolatban áll a szám a zenével? - Interjú Surányi László matematikussal

Markó Anita

suranyi_laszlo.jpgSurányi László

Matematizált érzelem, ezt mondják a zenéről a zenetudósok. Míg azt tudjuk, hogy a zenei és a matematikai tehetség összefügg és hogy Bolyai János hegedült, az már kevéssé világos, honnan ez a szoros kapcsolat.

Magyar Narancs: Milyen kapcsolatban áll a matematika, pontosabban a szám a zenével?

Surányi László: A zene és a matematika, legalábbis a zene és a szám kapcsolatára a phütagoreizmust szokták példának hozni; de náluk a zene is, a szám is sokkal egyetemesebb jelentéstérrel bírt. A zenének mint jelenségnek a jelentősége csak abba a teljes összefüggésrendszerbe ágyazva érthető meg, amelynek csak az egyik fontos eleme a szám. A zene nekem a   szó – zene – indulat – szám – gondolat – ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása